Háromcsőrű kacsa

Történetalkotó Műhelyünk a Háromcsőrű Kacsa elnevezést kapta. A műhelyt befogadó épület története után kutatva bukkantunk rá a névre.

A Döbrentei utca 9. szám alatt álló, úgynevezett Virág Benedek-házban az 1930-as években ugyanis fogadó működött. Méghozzá a korabeli írók, költők által is kedvelt kocsma, ahol József Attila, Móricz Zsigmond és Szabó Lőrinc is megfordultak. Ezt a tabáni kocsmát hívták Háromcsőrű Kacsának. Történt egy hűvös koratavaszi napon 1937-ben, hogy Szabó Lőrinc betévedt e fogadóba, és ha már itt járt, verset is írt itteni emlékeiről. A Pesti Napló húsvéti számában megjelent költeményben pedig olyan érzékletesen mutatta be a kocsmabeli mulatozás hangulatát, hogy hatására tolongani kezdtek a vendégek a Háromcsőrű Kacsában. A költemény gazdaságélénkítő hatása mellett olvasásnépszerűsítő szerepe sem volt jelentéktelen. A váratlanul megnövekedett forgalmon ámuló tulajdonos ekként nyilatkozott az újságíróknak: “Én és családom husvét óta újból hiszünk a költészetben!”

A Háromcsőrű Kacsa tehát saját történetében őrzi azt a lelkes irodalmi rajongást, amin keresztül mi is kapcsolódni vágyunk a hozzánk látogatókhoz, mert hiszünk a mindennapi történetek és az irodalmi alkotások erejében.

Legyen Ön is történetünk alkotója!

Kutakodásaink során annak egyelőre semmi nyomát nem találtuk, hogy a tabáni kiskocsma miért éppen ezt a nevet kapta. 

Ki lehet ez a szokatlan teremtmény? Milyen élete lehet egy háromcsőrű kacsának? Mit kezdhet a háromszor annyi csőrével? Hasznára válik-e vagy kellemetlensége származik belőle? Milyenné teszi őt e különlegesség? Visszahúzódóvá vagy nagymenővé? És milyen lehet a kapcsolata a többi kacsával? Társai vajon megvetik, vagy esetleg éppen hogy felnéznek rá?  

Miközben erről gondolkozunk, máris egy történet körvonalai kezdenek összeállni a fejünkben.

Vajon mi lehet a háromcsőrű kacsa története? Írják meg nekünk! Várjuk rövid történeteiket a [email protected] emailcímen.